A világ keresztény szemmel.

A világ eseményei és történései keresztényként

Újjászerveztem a Magyar Keresztény Szociális Uniót, az MKSzU-t

2023. április 05. - Toók László

 

A Magyar Keresztény Szociális Unió (MKSzU) korábbi elnökének, Dr. Giczy György Antalnak felhatalmazása alapján, 2023. április 4. napjától Toók László teljes joggal és szabad elhatározása szerint használhatja a Magyar Keresztény Szociális Unió facebook-oldalát, ennek az azóta megszűnt pártnak a logóját, annak érdekében, hogy egy azonos elnevezésű és szellemiségű mozgalmat indíthasson el.

Ennek értelmében a Magyar Keresztény Szociális Unió (MKSzU) 2023. április 5. napján újjáalakult, mint kereszténydemokrata és keresztényszociális politikai mozgalom Toók László elnöklésével.

 

A kereszténydemokrácia, mint jövőnk alapja

Korábbi esszémben kereszténydemokrata szemszögből vizsgáltam meg a jelenkor szociológiai helyzetét. Leszögeztem, hogy a jelenlegi romló és bomlasztó társadalmi folyamatok csak abban az esetben indulhatnak változásnak és vehetnek pozitív irányt, ha visszatalálunk Istenhez, és embertársainkban meglátjuk felebarátunkat, egymásban pedig a Teremtő képmását és szeretetét. Továbbá életünket és lelkünket elengedhetetlen a hit, az erkölcs és a szolidaritás biztos talaján építeni.

Azt gondolom, hogy a társadalmi tényezőket nagyon sok minden meghatározza, ilyenek például a neveltetésünk, a szocializációs környezetünk, fejlődésünk során látott viselkedési minták, az ezekből kialakuló magatartásformák, az alkoholizmus, a drogfogyasztás, valamint a pszichés eredetű átmeneti, vagy tartós zavarok (stressz, szorongás, depresszió). Lealacsonyodott és materializálódott világunkban a fenti problémák egyre gyakoribbak és egyre veszélyesebbek, gyökerük egyre mélyebbre nő, hiszen napról napra rombolják szervezetünket, lelkünket és teremtett világunkat. A problémák ellen fel kell lépnünk és meg kell állítanunk az elállatiasodást. Ezek ellen mindannyian tehetünk, ki kevesebbet, ki többet, de a változás képessége és a jóra való törekvés Isten egyik nagy ajándéka.

szavazas.jpg(Fotó: katolikus.ma)

Mi, akik a közért végezzük munkánkat (közszereplők, társadalmai szereplők, politikusok) számunkra elengedhetetlen, hogy egy kijelölt úton, egy stabil ideológia és eszmerendszer szerint építkezzünk. Kereszténydemokrataként nap mint nap ezt tesszük, hiszen a kereszténység tanításai és tanulságai a politikát is a hit, az erkölcs és a szolidaritás útján vezényelik, hiszen HIT által találhatunk vissza Istenhez, és tehetjük jobbá életünket, és az ERKÖLCSI törekvéseinket Isten által, a belévetett hit által érhetjük el.

Kereszténydemokrataként további három alapelvet fektetünk le, melyek a keresztény politizálás alapjai: szolidaritás, perszonalitás, szubszidiaritás.

Meggyőződésem szerint a keresztény szolidaritás több mint bármely baloldali gondolat.

Mi kereszténydemokraták valljuk, hogy az ember a teremtő Isten képmására lett megalkotva, így az emberi jog, az emberi méltóság mindenkit egyformán megillet.
Egy ország építkezése csak abban az esetben lehet sikeres, ha annak alapokmányait a keresztény szellemiség jegyében hozzák meg.
A család - mint a legkisebb társadalmi egység, mely szabad akaratból született, házasságból Isten által megszentelve -, társadalmunk alapvető nevelésének, támogatásának és szeretetének a forrása. A családok kiemelt figyelmet érdemelnek, vigyázni kell rájuk, óvni kell őket a külső negatív hatásoktól, működésükhöz, fennmaradásukhoz és fejlődésükhöz minden szociális, egészségügyi, oktatási és anyagi támogatást meg kell adni.
Fontos, hogy egységben gondolkodjunk, egy közös nemzetben, szolidaritásunk és támogatásunk alapvető.
Az egyházaknak teret kell engedni, hogy társadalmi szerepvállalását az élet minden területén megerősíthesse, ezzel is közelebb hozva a keresztény tanításokat.
Társadalmunkban gazdaságának munkaalapúnak kell lennie, minden embertársunk számára biztosítani kell a munkához való jogot.

 A kereszténység tanításai tehetik csak jobbá életünket, és Isten által nyerhetünk új életet.

Szerző: Toók László

Hit, erkölcs, szolidaritás, avagy a kereszténydemokrácia tüzes fáklyaként hozza el a fényt a jelenkor sötét világába

A jelenkor embere nap mint nap megannyi aggasztó és korábban elképzelhetetlennek tartott folyamatok együttesével néz szembe. Látja a televízióban, hallja a rádióban, vagy rosszabb esetekben, sajnálatos módon személyesen éli át. Háborúk, szenvedés, éhínség, elszegényedő társadalom, gazdasági világválság, recesszió, a hagyományos értékrendek teljes körű felszámolására irányuló nyugati törekvések előre nyomulása. Nem balgaság azt állítani, hogy világunk morális, erkölcsi és politikai válságba került.

Az én meggyőződésem szerint, globális értelemben vett társadalmunk jövője azon áll, hogy mennyire tudjuk észrevenni egymásban Isten jóságát és mindenhatóságát. Politikai és közéleti szempontból pedig szükség van azon bátor emberekre, akik keresztény értékeket magukénak valló közösségek tagjaiként, a Bibliai tanítások mentén és szociális érzékenységük révén jobbá, szebbé és élhetőbbé tehetik ezt a világot. Ahogyan tette ezt korábban számos kereszténydemokrata párt a 20. században, az I. és II. világháború utáni újjáépítéstől kezdve, egészen az EU alapköveinek letételéig.

kereszt.jpg

Tette ezt minden európai kereszténydemokráciát magáénak valló párt és szervezet. Hűen hittek és hiszünk ma is az evangéliumi emberképben, a szolidáris társadalomban, egy olyan államban, mely az emberért van, középpontjába pedig az embert helyezi. Ahol a pénz van az emberért, és nem az ember a pénzért. Kereszténydemokrataként hisszük, hogy minden ember méltó az emberi létre és minden embertársunknak joga, hogy biztonságban élhessen és dolgozhasson. Valljuk, hogy a társadalom alapját a családok képezik, ezért az ő támogatásuk kiemelten fontos, hiszen az egészséges családok – mely egy nő és egy férfi Isten által megszentelt kapcsolata – lehetnek hazánk és földi világunk alap- és építőkövei.

Keresztény értékrendünk megőrzése érdekében fel kell lépni az abortusz és az eutanázia propagálása, az egyneműek párkapcsolatának törvényesítése és a hagyományos családmodell tudatos rombolása ellen.

A biztos és harmonikus jövőnk építéséhez három nagyon fontos tényező tartozik: hit, erkölcs és szolidaritás. Ehhez szükséges a hagyományos, nemzeti értékek tisztelete, és a felelősségtudat társadalmi megerősítése. Az Európai Unió, mely kontinensünk legfőbb kulcsszervezete, abban az esetben lehet sikeres, ha vezetői is hitet tesznek a kereszténységre, és ezt a szükséges uniós alapdokumentumokban is rögzítik.

„Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” (Róma 8, 31).

Isten áldását kívánom minden kedves olvasóm életére!

Toók László

Brüsszel ne károsítsa a magyar gazdákat és a magyar vidéket!

took-magyar-zaszlo.jpg

A közéletben és a politikában is elsődleges érték a hitelesség és a következetesség. Brüsszel egyik erényt sem képviselte, amikor hibás döntést hozott és úgy határozott, hogy a magyar gazdák nem kapnak támogatást az ukrán gabonaimport okozta káros piaci hatások enyhítésére. Az EU-ban a józan ész helyett, a személyes érdekeiket helyezték előtérbe.

Tiszteljük, és együtt érzünk az ukrán néppel, de nem rendelhetjük őket nemzetünk érdekei fölé. Egységben az erő! A magyar gazdákat és a magyar vidéket ne károsítsa Brüsszel, és végre gondoskodjon a belső piac stabilitásáról.

Kérem a brüsszeli döntéshozókat, hogy a társadalmi igazságosság és a szolidaritás jegyében járjon el most és a jövőben is!

Toók László

süti beállítások módosítása

google5cf1cc6d60e8c99a.html